NÉPTÁNC

Az ókori görögök a legősibb tradicionális művészetnek tartották a táncot. Jó érv volt a tanítására, hogy a harctéren is hasznosítható, hiszen amellett, hogy formálja a testet, erősíti és növeli az állóképességet. Ezen kívül fejleszti a memóriát, ügyesebbé, sőt erkölcsnevelő hatása révén jobbá is tesz. Ezek a dolgok több mint 2000 év elteltével is igazak. Csak a körülmények, az emberek és a módszerek változtak.

Napjainkban leginkább. Hiába kötnénk az ebet a karóhoz – hiszen egyszerűbb megoldás azt gondolni, hogy csak a régi jól bevált módszereink vezetnek eredményre – nem marad a végére se karó, se eb. Helyette be kell magunkat és tanítványainkat vezetni a kompetenciák világába, hiszen nem csak az a lényeg, hogy MIT tanítunk, hanem az is, hogy HOGYAN?

A tanulandó gyermekjáték-néptánc-népzene anyag a hagyományban öröklődött és csiszolódott, sok-sok korszak rostáján átjutó, értékes matéria. Mozgásanalitikai szempontból a legtermészetesebb mozgásformák összessége. Énekkel, zenével és mozgással telített tevékenység, ami nem csak érzelmekkel serkenti az agy működését, hanem változatos hallási, látási és mozgási ingereivel aktivitásra is készteti azt.

Az énekes játékokkal és a tánchagyomány életre keltésével olyan gyakorlási folyamatban vesz részt a gyermek, amely mozgási képességeivel egyidőben értelmi képességeit is fejleszti. Nemcsak a dalok szövegét és dallamát kell megjegyeznie, hanem ehhez kapcsolva egész sor különböző mozgásformát. Ugyanakkor szükségszerűen ügyelnie kell az egyenletes járásra, a kör megtartására, a párjára, a pontos ritmusra és metrumra, a térformákra, a térirányokra, a néptáncmotívumokra, a gesztusokra, a zenére, a mondókákra és rigmusokra… Ha nem tenné, megbontaná a játék és tánc menetét, az együttes mozgás örömét.

Kodály az éneklést tartotta a zenélés legtermészetesebb módjának, ez pedig legtöbbször játékhelyzetben történik. Nincs ez másképp a tánctanulásban sem. Kiindulópont a JÁTÉK! Az énekes-táncos játékok fejlesztik a gyermek ritmusérzékét, harmonikus mozgását, a gátlásos gyermek is felszabadul a játék lendületében és motiválódik. A gyermekek a népi játékok közben tapasztalatokat gyűjtenek, újra és újra átélik az énekeket és a mozdulatokat.

Ezeken a tapasztalatokon keresztül zenei és táncos anyanyelvvé alakul ez a kifejezési mód. De, minthogy anyanyelvünk tanulásának, az olvasás és írás elsajátításának is számtalan módja van, így a néptánctanulásban is lehetőségünk van alkalmazni a korszerű néptáncpedagógiai tendenciákat, a modulrendszerű tananyagszervezést, a csoportban való gondolkodást, a tehetséggondozást, az improvizációt, kreativitást, testtudatot és csoportos kommunikációt stb. fejlesztő drámapedagógiai játékokat ugyanúgy, mint a művészetpedagógia által javasolt projekt szervezési metodikát. Ahhoz viszont, hogy az archaikus néptánckincs ne archaizálva váljon táncos anyanyelvvé, már nem elég a hagyományos demonstráló-imitáló, kizárólag táncos elemeket, vagy a tánctanító, adatközlő mozgását rekonstruáló folyamatokat adaptálni. Nem lehet a tánctanulás kizárólag betanítási élmény, fontos, hogy a tanulók számára mozgásélmény legyen, a mozgás minőségének fejlesztésével, analizáló-szintetizáló metódussal, amiben már nem a repetíció és a gyerekek kreativitását blokkoló információtömeg rögzítése a lényeg. Az analizáló-szintetizáló módszer alkalmazásakor az információk megértése, a probléma strukturálása és az individualizmust erősítő kreativitás és játékos mozgástanulás kerül előtérbe.

A kompetencia alapú művészetoktatásban meg kell a gyerekeket tanítani másképp gondolkodni, úgy értelmezni a dolgokat, ahogy odáig még sosem, asszociálni, felszabadulni a kreativitásban, aktivizálni az alkotó készséget, kifejezési lehetőségekre, mozgáskomponálásra és a mozgásvariációs lehetőségek összefűzésére biztatni őket. Így lesz a kulcskompetenciák orgánuma mentén a pedagógiai munkánkban cél, struktúra és távlat. Nem csak táncot kell tehát tanítunk, hanem a táncon keresztül a maradandó pozitív életminőség lehetőségét, ami felnőtt korban a problémamegoldó vagy döntési képességben, a közösséghez tartozásban, a folyamatok tervezésében, a tudás felhasználásában, az élethosszig tartó tanulás igényének kialakításában, az együttműködés és kommunikáció során, az önművelési és önértékelési kompetenciákban, tehát az életvezetési és mentális színtéren fejtheti majd ki jótékony hatását.

Tanítás közben természetesen nem feledkezhetünk meg magunkról sem. Fontos, hogy jól érezzük magunkat a tanítványaink között, hiszen mi vagyunk a közvetítők, rajtunk keresztül, általunk és velünk együtt inspirálódnak a tettek, motiválódnak a művészi szándékok és születnek a kreatív ötletek. Legyünk példaképek életvitelünkkel, műveltségünkkel, pszichés és testi egészségünk gondozásával. A pozitív hozzáállás, a lelkesedés, a dicséret és a humor mindig segítőtársaink lehetnek…kompetenciákon innen és túl.

Benedek Krisztina

mesterdiplomás néptáncpedagógus, táncelméleti szakíró